A weboldal használatával Ön jóváhagyja a cookie-k alkalmazását. Cookie szabályzat Rendben
 

A FUVAROSTRÜKK, avagy hogyan kaszálnak a „fuvarbörzék csalói”? III. rész

Írta: 2015. 03. 20. 13:57
A FUVAROSTRÜKK, avagy hogyan kaszálnak a „fuvarbörzék csalói”? III. rész
Milliárdos átverések, több száz károsult, minimális lebukási veszéllyel. Mit és hogyan tehetünk ellene?!


Az előző két részben bemutattam a fuvarbörzék felhasználásával elkövetett „transzport csalások” legismertebb módszereit. Majd áttekintettük, hogy mi állhat ezeknek a bűncselekmények hátterében. (Az I. rész itt, a II. rész itt olvasható.) Most, a sorozat záró részében összegyűjtöm azokat a napi gyakorlatban is felhasználható módszereket, amelyekkel jó eséllyel kiszűrhetjük a csalókat. Végül áttekintjük azt is, hogy milyen lehetőségeink vannak akkor, ha már megtörtént a baj.

A transzportcsalások esetében is igaz az a már-már közhelyes, ugyanakkor teljes mértékben helytálló bűnmegelőzési alapelv, hogy a megelőzés legtöbbször jóval olcsóbb, mint a már bekövetkezett kár megtérítése. Ezért azt javaslom, hogy induljunk ki mi is ebből a gondolatból. Tehát törekedjünk a csalások megelőzésére, hiszen ezzel egy csomó energiát, idegeskedést és jó sok pénzt spórolhatunk meg. A jó hír az, hogyha odafigyelünk és betartjuk az ajánlásokat, az ilyen esetek bekövetkezésének esélye minimálisra szorítható vissza. Rossz hír viszont, hogy a csalók 100 %-ig nem szűrhetők ki. Ezért a kockázati tényezőt jelentő fuvarok esetében mindvégig résen kell lennünk. Az odafigyelésünk azonban biztosan kifizetődő lesz.

A probléma általában olyan eseteknél adódik, amikor a cégeknek valamilyen okból egy új – addig még nem alkalmazott - fuvarozó vállalkozással kell dolgoztatniuk. Ezek az ügyletek jóval kockázatosabbak, mint azok, amik a már bejáratott kapcsolatokon keresztül jönnek létre. Itt lényegében az internet névtelensége mögé bújt idegenekre kell rábíznunk milliókat érő szállítmányokat, amiért felelősséggel tartozunk. Persze ez távolról sem jelenti azt, hogy el kellene zárkóznunk az új és számunkra még ismeretlen alvállalkozóknak történő fuvarkiadások elől. Az ilyen ügyletek túlnyomó többsége ugyanis rendben lezajlik. Mindössze arról van szó, hogy sokkal nagyobb körültekintést követelnek meg az ilyen tranzakciók.

ckr fuvarostrükk III. 1

Az is lényeges szempont, hogy az ilyen fuvarkiadások többnyire olyankor történnek meg, mikor a speditőr idő szűkében, vagy valami egyéb okból azonnali lépéskényszerben van. Ilyenkor sokszor nincs ideje végigfuttatni a protokollt, vagy a kapkodásban elkerüli valami a figyelmét és a csalóknak már ég is a zöld lámpa.

De akkor vegyünk sorra pár módszert, amivel az ilyen csaló szándékkal működő cégek kiszűrhetők!

Először is ellenőrizzük le a jövendőbeli partnerünket a cégnyilvántartóban. Az ingyenes nyilvántartó sem rossz megoldás, de jobban megéri beruházni valamelyik fizetős változatra. Itt cégkapcsolatokkal és mérlegadatokkal együtt láthatjuk a cég adatait. Ne felejtsük el lekérni a cég mérlegadatait és a NAV nyilvántartásában is ellenőrizhetjük a vállalkozást. Ezek mind ingyenesen hozzáférhető nyilvántartások és sokat segíthetnek nekünk, ha tudjuk használni. Egy végrehajtás alatt álló, vagy nullás mérlegű, vagy éppen adótartozásoktól hemzsegő céget jobb elkerülni! Mint ahogy jó, ha megnézzük azt is, hogy nem ment-e keresztül a cég a nagyon közeli múltban tulajdonos és / vagy ügyvezető váltáson. Ezek is gyanús körülmények lehetnek.

 ckr fuvarostrükk III. 5         ckr fuvarostrükk III. 3         ckr fuvarostrükk III. 4

  http://e-beszamolo.kim.gov.hu                       http://www.ecegjegyzek.hu/             http://www.nav.gov.hu/nav/adatbazisok


Szintén alapvető ellenőrzési módszer, hogy a cég nevét beütjük az internetes keresők valamelyikébe. Tapasztalatból tudom, hogy így is sok érdekes adatra bukkanhatunk. Érdemes összevetni az interneten talált adatokat a számunkra megküldött adatokkal. Ha ellentmondás van köztük, annak járjunk utána.

Figyeljünk fel arra is, ha a cégnek ingyenes szolgáltatónál nyitott e-mailcíme van, ha nincs vezetékes telefon, vagy faxszáma, illetve ha a mobiltelefonszáma titkosított. Ezek mind intő jelek lehetnek. Nem árt végigellenőrizni őket. Akár úgy is, hogy kérünk további visszaellenőrizhető adatokat (pl.: másik vezetékes vagy nem titkos telefonszám, visszaellenőrizhető referencia, közüzemi számla vagy akár bankszámlakivonat másolat stb.).

Egy-egy távoli városban lévő székhely, vagy telephely cím nem sokat mondhat nekünk. Ha máshogy nincs is lehetőségünk, legalább a Google Streetview program segítségével ellenőrizzük le. Egy tanyavilág közepén, egy romos házba bejelentett székhellyel rendelkező céget jobb mihamarabb elfelejteni.

Kérjük be az összes szükséges fuvarokmányt és jó alaposan nézzük át őket. Jó pár csalással kapcsolatban volt szerencsém már nyomozni, ahol a csalók már itt elvéreztek volna. Egyik-másik okmányról ugyanis már a laikusoknak is ordított, hogy hamis. (Pl.: értelmetlen szöveggel volt kitöltve, vagy rossz névvel írták alá.) Fontos, hogy az okmányok megküldésénél semmilyen okra hivatkozva ne fogadjunk el kifogást! Ha valamit nem kapunk meg, akkor azonnal gyanakodhatunk. A biztosítási okmányok esetében akár azt is megtehetjük, hogy a kiállító biztosítón keresztül megpróbáljuk ellenőrizni azokat. Ha van egy kis szerencsénk és az ügyintéző készséges, talán annyit megtudunk tőle, hogy kell-e átveréstől tartanunk.

   ckr fuvarostrükk III index

Ha nem bízunk abban, hogy saját magunk a megfelelő hatásfokkal tudjuk ellenőrizni a jövendőbeli partnerünket, célszerű ezzel a feladattal egy profi magánnyomozó céget megbízni. Akár nagyon rövid idő alatt is érdemi eredményt hozhat a munkájuk. Nekünk pedig azt kell mérlegelnünk, hogy az erre fordított néhány ezer forint és a kis várakozási idő vajon egyensúlyba állítható-e a többmilliós kockáztatott értékkel.

Itt kell megjegyeznem, hogy van a magyar piacon is olyan fuvarbörze, ahol láthatóan sokat adnak a biztonságra és partnerek ellenőrzését saját biztonsági rendszerükkel is segítik. Illetve a fentiekhez hasonló gyakorlati tanácsokat adnak a partnereiknek, amivel segítenek elkerülni a csalásokat. Tehát a csalóknak jóval nehezebb dolguk van már a beregisztráláskor is, illetve ha mégis megtörténne a baj, több adat áll rendelkezésre a nyomozáshoz.

A gyenge láncszem azonban mindig az a speditőr lehet, aki a szállítmányt kiközvetíti. Hiszen, semmit nem érnek a biztonsági ajánlások, ha az ügyintéző nem tartja be őket. Ezt azért jó mindenképpen észben tartani. A csalók többsége ezekkel a módszerekkel kiszűrhető. Az alapelvünk legyen az, hogy inkább bukjunk el egy jónak tűnő fuvart vagy szórjunk ki a rostán egy alvállalkozót, minthogy csalás áldozatai legyünk.

Ezen kívül van pár általános szabályszerűség, ami ugyan nem a csaló cégek kiszűrésére szolgál, viszont csökkenti a biztonsági kockázatot. Ezek a következők:

  • Új partnerrel ne szállíttassunk nagy értékű szállítmányt!
  • Kérjük be a sofőr adatait, illetve okmánymásolatait is, és ezt ellenőriztessük a felrakó-helyen!
  • Lehetőleg olyan fuvarozót keressünk, amely az autóin GPS-t, illetve sofőrkövető rendszert használ!
  • Telefonhívásokkal folyamatosan kontrolláljuk a sofőrt!
  • Ha baj van, azonnal lépjünk, ne halogassuk a döntést!
  • Ha már biztosak vagyunk abban, hogy csalás történt, azonnal tegyünk feljelentést és kérjük az autóra a körözés kiadását! (Könnyen lehet, hogy a kamion pont így fog fennakadni valamelyik határátkelőhelyen.)

Ja, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy vannak védhetetlen esetek is, ilyenkor nem tehetünk mást, minthogy követjük a protokollt és segítjük a rendőrség munkáját. Akár magánnyomozók bevonásával is. 

Tehát, ha már megtörtént a baj, azonnal lépnünk kell. Szedjünk össze minden szükséges adatot és ellenőrizzünk le minden szóba jöhető személyt és címet, még a külföldieket is. Ezt a feladatot elvégezhetjük mi is, de jobb, ha egy magánnyomozó irodát bízunk meg ezzel, melynek munkatársai kellő szakértelemmel rendelkeznek. Ezeket az ellenőrzéseket a rendőrség is elvégezné ugyan, de mi jóval gyorsabban végére járhatunk a nyitott kérdéseknek, ami gyorsítja a nyomozást. Nem is beszélve a külföldi szálakról, amit a rendőrségnek – a jogsegély eljárások keretében - hónapokba telhet ellenőrizni, a magánnyomozók pedig akár egy-két nap alatt is a dolog végére járhatnak. 

Végül, de nem utolsó sorban segíthet még az is, ha a sértett az internet nyilvánosságán keresztül próbál meg segítséget kérni. A Civil Körözési Rendszert (www.ckr.hu) azért hoztuk létre, hogy az ilyen esetekben ingyenesen nyújtson segítséget. Az eltűnt szállítmány körözésének feltöltésével egyrészt megakadályozhatunk további hasonló bűncselekményeket, másrészt, ha egy speditőr egy már körözött gépkocsit ellenőriz a rendszerben, akkor ráakadhat a mi esetünkre, és könnyen meglehet, hogy a „mi csalóinkat” pont így fogjuk majd tudni lépre csalni.

Kapcsolódó bejegyzés:
A FUVAROSTRÜKK, avagy hogyan kaszálnak a „fuvarbörzék csalói”? I. rész(videóval)
A FUVAROSTRÜKK, avagy hogyan kaszálnak a „fuvarbörzék csalói”? II. rész


Ha tetszett bejegyzésünk, LIKE-olja facebook oldalunkat, hogy a jövőben is eljussanak Önhöz az írásaink!
Ne Feledje …elveszett, ellopták, eltűnt? Keressük együtt és találja meg velünk!
  www.ckr.hu

Jelentkezzen be a hozzászóláshoz!
Keresés a blogban:
Friss hozzászólások:
Dániel Albert:Ha felkötik annyi előnye azért... 2016. 02. 08. 13:15 106-SZOR SZÚRT AZ ÖRJÖNGŐ „ANYA”! Mit gondol, megoldaná ezt a halálbüntetés?
Pándi Ákos:Nagyon köszönöm a kollégáim ne... 2015. 04. 20. 06:56 ITT A BOBCAT, HOL A BOBCAT?!
Péntek Szilveszter:Gratulálunk Ákos szép munka cs... 2015. 04. 19. 20:56 ITT A BOBCAT, HOL A BOBCAT?!
Fodor Nikolett:Szerintem nagyon érdekes, ami ... 2015. 04. 09. 13:03 106-SZOR SZÚRT AZ ÖRJÖNGŐ „ANYA”! Mit gondol, megoldaná ezt a halálbüntetés?
Varga István:Lassú, hosszú szenvedés jár az... 2015. 04. 09. 12:21 106-SZOR SZÚRT AZ ÖRJÖNGŐ „ANYA”! Mit gondol, megoldaná ezt a halálbüntetés?
Hirdetés
ÁSZF
Adatkezelési tájékoztató
Cookie tájékoztató
GYIK
Impresszum
Médiaajánlat
Civil Körözés No Secret - Poligráf Penta-NET Infactor