LELKI BÁNTALMAZÁS A TÁRSKAPCSOLATBAN

Felnőtt életünk egyik legszorosabb kapcsolata a partnerünkkel való kapcsolatunk. Intim viszonyban kevés dolog van, amit el tudnánk rejteni egymástól. Így a kapcsolatunk által partnerünk és saját magunk szép oldala mellett sokszor az árnyékosabb oldalát – oldalunkat - is megismerjük. Ezek megtapasztalása igen fájdalmas lehet.

Szinte mindannyiunkkal megesett már, hogy rossz hangulatunkat, a munkahelyi stresszt, gondokat és a feszültséget „hazavittük”. Egyszerűbb (végig nem gondolt, kevéssé tudatos) megoldás az, hogy ha a feszültséget a partnerünkön, a gyereken, a kutyán vezetjük le. Ha ez rendszeressé válik, azzal idővel tönkretesszük az adott kapcsolatot.

Lemenni az edzőterembe vagy kocogni egyet macerásabb, s pláne az elején erőteljes tudatos döntést igényel, de ez a „befektetés” hosszú távon megtérül: fontos kapcsolataink megmaradnak és az egészségünk sem szenved kárt az elfojtott feszültségek miatt.  

Mikor nem egészséges egy társkapcsolat?

A különbséget a beteg/megbetegítő és a még elfogadható kapcsolatok között a fájdalmas élmények erőteljessége, mennyisége és kölcsönössége mutatja meg.

Van olyan viselkedés, amit a partnerünktől (és más embertől) egyetlen egy esetben sem tudunk elfogadni – vagy legalábbis azt gondoljuk magunkról. Ami megnehezíti a felismerését annak, hogy a kapcsolat elérte a megbetegítő pontot az az, hogy általában nem egyik napról a másikra válik azzá, hanem kis lépésekkel, akár hónapok és évek alatt. Mire idáig eljut egy kapcsolat, addigra legtöbbször már több ponton összefonódott a pár élete (közös élmények, közös gyerek, közös ház és hitel).

Milyen jelekből ismerhetjük fel, hogy „beteg” a párkapcsolatunk?

Gyakori az emelt hangú beszélgetés, vita…          

Először csak több az emelt hangú „beszélgetés”, vita… A másik (többnyire sikeresen) lebeszél minket arról, hogy meglátogassuk a családunkat, találkozzunk a barátainkkal. Ő dönt egyedül, közös megbeszélés nélkül az anyagi kiadásokról, arról, hogy mikor mit csinálunk közösen. Rendszeresen negatív megjegyzéseket tesz a ruházkodásunkra, barátainkra, hobbinkra, képességeinkre, stb. Állandóan szekál valamivel, panaszkodik ránk, a viselkedésünkre, és elégedetlen velünk. Ellenőrzi a magántermészetű e-maileket, beleolvas a mobiltelefonba, leskelődik utánunk, nem hagy nekünk egy perc különtöltött időt, stb. Esetleg elhangzik az első igazán rémisztő fenyegetés, elcsattan az első pofon.

Mindenkinek érdemes önmagában végiggondolni és tudatosan meghúzni azt a határt, amit senki nem léphet át. Fontos megtervezni, mi mit fogunk tenni akkor, ha társunk mégis átlépi azt a bizonyos határt: például kilépünk a helyzetből és elmegyünk, vagy segítséget kérünk valakitől (családtagtól, baráttól, szakembertől) a probléma megoldásához.

Gyakoriak a vitás esetek, a konfliktusok …

Érdemes odafigyelni arra, mennyi vita/konfliktus van közöttünk: napi 10 egészen biztosan nem egészséges. Heti 1 is jelezhet gondokat, főként, ha szeretünk nyugalomban, békességben élni. Van olyan pár, ahol rendben van az, hogy sokat vitáznak és azt emelt hangon teszik, mert mindkét félnek ilyen a temperamentuma. Ezek a viták mindkét fél számára a normális kategóriába tartoznak és – bár lehet, hogy a szomszédok erről mást gondolnak - nekik rendben van ez így.

A kapcsolatban az egyik fél „uralkodóvá” válik…

Egy párkapcsolatban meg kell vizsgálni, hogy kölcsönösség van-e a tekintetben, hogy „ki nyer”, kinek a hangját hallani, illetve „ki viszi el a balhét”? Ha mindig az egyik fél, akkor az azt jelzi, hogy nincsen egyensúlyban a kapcsolat, hogy sérült az egyenrangúság.

A hatalmi helyzettel (anyagiakkal, fizikai erővel, érzelmi pozícióval) való visszaélés lelki bántalmazásnak számít abban az esetben, amikor az egyik fél a társa bizonytalan pozícióját kihasználva uralomra törekszik. Ez legtöbbször azért van, mert ezt látta odahaza gyerekkorában, az ő apja/anyja ugyanígy bánt a másik szülővel, illetve a kisgyermekkel. A szülőtől eltanult felnőttkori viselkedési minta és a fel nem dolgozott gyerekkori sérelmek tudattalanul ugyanezt a felnőttkori mintát ruházzák át az érintettre. Például így: apám ütött engem -> én fiú vagyok -> mostanra én vagyok apa ->  ütöm a gyerekem. Természetesen lányokkal is megjelenik ugyanez. (Mivel társadalmunkban a fizikai és anyagi természetű erőfölény általában a férfiaknál van, ezért többnyire ők az agresszorok és a nők az elnyomottak szerepét viszik, de némely esetben ez fordítva is megtörténhet.)

Ahhoz hogy ezen változtathasson a bántalmazó, szükség van arra, hogy az igen fájdalmas gyerekkori élményeket érzelmileg feldolgozza. Meg kéne engednie önmagának, hogy újra átélje azt, hogy valójában mennyire fájdalmas is volt a saját apjától - akit szeretett, és akiben bízott - annyi és olyan fájdalmas verést kapni. És csak ez után lehetséges szembenéznie azzal, hogy mi mindent tett már ő is a családjával, hasonlóképp fájdalmas élményeket okozva a saját gyerekeinek.

Kevesen hajlandók ezen az úton végigmenni, pedig nagyon felszabadító és elvezet egy sokkal szeretet-teljesebb kapcsolathoz a gyerekeinkkel, a társunkkal és önmagukkal.

A lelki bántalom megoldásában segítséget nyújthat pszichológus, pszichopedagógus, mediátor, coach, kineziológus, orvos stb.  http://www.ckr.hu/segitseg?id=90

A következő részben arról lesz szó, hogy Mit tehetünk a párkapcsolati agresszió ellen?

Van személyes tapasztalata, véleménye? Ossza meg velünk! Szívesen fogadjuk hozzászólását!

Ha tetszett bejegyzésünk, LIKE-olja facebook oldalunkat, hogy a jövőben is eljussanak Önhöz az írásaink!
Ne Feledje …elveszett, ellopták, eltűnt? Keressük együtt és találja meg velünk!  www.ckr.hu