A weboldal használatával Ön jóváhagyja a cookie-k alkalmazását. Cookie szabályzat Rendben
 

MIT TEGYÜNK, HA AGRESSZÍV JÁRMŰVEZETŐVEL TALÁLKOZUNK?

MIT TEGYÜNK, HA AGRESSZÍV JÁRMŰVEZETŐVEL TALÁLKOZUNK?
Összegyűjtöttünk néhány tanácsot arra az esetre, ha vezetés közben egy agresszív vagy őrjöngő sofőrrel, netán egy ámokfutóval kerülnénk konfliktusba.


Agresszívnak nevezhetünk egy sofőrt például akkor, ha jelentősen túllépi a többi autós tempóját, ha nem tart követési távolságot, ha bevág a másik elé, ha dudál, villog, mutogat, szitkozódik és fenyegetőzik. Ha ezután a járművét még támadásra is használja, az már inkább az ámokfutás kategóriájába tartozik.

Miként előzzük meg?

Azzal tudjuk leginkább megelőzni a közúti agresszivitást, hogy nem adunk arra okot a másik autósnak, hogy azzá váljon.
Kerüljük ki eleve a konfliktusokat . A másik autós vezetési hibáit ne kezeljük személyes sértésként.
A dudát és a fénykürtöt a balesetek elkerülésére használjuk, ne a többi autós nevelésére.

ckr agresszív sofőr 1

Ne kényszerítsük ki az elsőbbségünket. Vegyük úgy, hogy akkor van elsőbbségünk, ha azt meg is adják.
Indokolatlanul ne hajtsunk sokkal lassabban, mint a többi közlekedő.
Ha valaki gyorsabban akar haladni (biztos, hogy megvan rá a jó oka) akkor húzódjunk lejjebb és adjunk neki utat.

ckr agresszív sofőr 2

Magunk se menjünk az előttünk haladó nyakára. Sokan ilyenkor nem gyorsítanak, vagy húzódnak le, hanem beletaposnak a fékbe.
A szabálytalan előzőket ne azzal büntessünk, hogy nem engedjük be.
Ne vakítsuk el sem a szembejövőket sem az előttünk haladót, kapcsoljuk le időben a reflektort.
Ne szidjuk a többieket, ne szóljunk be vagy „mutassunk be” senkinek. A feszült helyzeten csak ront az, ha magunk is harciassá válunk.
Lehet persze, hogy a közlekedési helyzetnek semmi köze a másik agresszivitásához. Előfordul, hogy máshol bosszantották fel és éppen az úton próbálja kiadni magából a feszültséget.

Hogyan kezeljük?

Ha egy feldühödött  sofőrrel  találjuk szembe  magunkat akkor  kövessük  az alábbi alapelveket:

ckr agresszív sofőr 3

  • Ne válaszoljunk a provokációra
  • Kerüljük a direkt szemkontaktust a másik vezetővel, vagy az utasaival
  • Ne szidjuk a felmenőit és ne mutassuk meg neki a feltartott középső ujjunkat sem
  • Zárjuk le az ajtókat, húzzuk fel az ablakokat és járó motornál maradjunk a kocsiban
  • Ha szükséges, nyomjuk folyamatosan a dudát, hogy a kívülállók is odafigyeljenek ránk
  • Ha nem boldogulunk, hívjuk a rendőrséget!
  • Hagyjunk elég helyet az autónk körül, hogy el tudjunk hajtani, ha valaki megpróbálna megközelíteni
  • Ha menekülőre fogjuk, hajtsunk egy lehetőleg forgalmas helyre vagy rendőrségi, katasztrófavédelmi, vagy kórházi épület elé.

ckr agresszív sofőr 4

Sokat segíthet a stresszes helyzetek elkerülésében, ha mi magunk oldottak vagyunk.

Ehhez ugyanúgy hozzájárul, ha megfelelően állítjuk be az üléspozíciót, mint az, ha csak megfelelő stílusú zenét hallgatunk és persze a megfelelő hangerőn.

És hogy a leggyakoribb feszültségforrást kizárjuk: induljunk el időben és ne facsarjunk vizet a kormányból!
 

Van személyes tapasztalata, véleménye? Ossza meg velünk! Szívesen fogadjuk hozzászólását!

Ha tetszett bejegyzésünk, LIKE-olja facebook oldalunkat, hogy a jövőben is eljussanak Önhöz az írásaink!
Ne Feledje …elveszett, ellopták, eltűnt? Keressük együtt és találja meg velünk!
  www.ckr.hu

 

Jelentkezzen be a hozzászóláshoz!
Keresés a blogban:
Friss hozzászólások:
Barkanyi Andrew:rengeteg válás során marad ott... 2016. 04. 01. 21:30 Így NE vegyen autót! „Hamar VÁSÁR” ritkán JÓ…
CKR-WJ:Ha a fentiek ismeretében legal... 2015. 11. 19. 11:26 MIT TEGYÜNK TERRORTÁMADÁS ESETÉN?
julcsi:Nagyon hasznos tanácsok,de ado... 2015. 11. 18. 23:33 MIT TEGYÜNK TERRORTÁMADÁS ESETÉN?
Varga István:Valóban hasznos tanácsok, remé... 2015. 11. 17. 13:37 MIT TEGYÜNK TERRORTÁMADÁS ESETÉN?
Paróczai Attila:Néhány éve Gyulán négy tini ak... 2015. 04. 09. 19:16 Hangtalan GYILKOS, a KÉS (18+ videóval - csak erős idegzetűeknek!)
Hirdetés
ÁSZF
Adatkezelési tájékoztató
Cookie tájékoztató
GYIK
Impresszum
Médiaajánlat
Civil Körözés No Secret - Poligráf Penta-NET Infactor