A weboldal használatával Ön jóváhagyja a cookie-k alkalmazását. Cookie szabályzat Rendben
 
Hirdetés

Mi is az a CKR?

<< vissza

Többségünkkel megtörtént már, hogy elveszítettünk egy számunkra fontos dolgot, sokan váltunk már lopás vagy rablás áldozatává, esetleg nyoma veszett egy olyan személynek, vagy kis házi kedvencnek, aki közel áll a szívünkhöz. Mi sem természetesebb annál, hogy ilyenkor igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni az értékünk felkutatása és visszaszerzése érdekében. A Civil Körözési Rendszer (CKR) ezekben az esetekben nyújt segítséget azzal, hogy a közösség erejét használva kapcsolatot teremt az értéküket kereső és az azt megtaláló, vagy felkutató felek között.

A CKR küldetése, hogy felhasználóinak és partnereinek tudását összehozva segítsen a bűncselekmények megelőzésében, valamint a tettesek és az eltulajdonított értékek megtalálásában. Emellett célunk az is, hogy a bajbajutottaknak a legszélesebb körben ajánljunk szakértői segítséget. Meggyőződésünk továbbá, hogy a rendszer által nyújtott szolgáltatások nagyban növelik az eltűnt személyek és kisállatok, valamint elvesztett tárgyak felkutatásának eredményességét, a tanulságos események közzététele pedig segítséget nyújt embertársainknak a hasonló esetek elkerüléséhez.

Vegyük tehát sorra, hogy kinek és milyen módon nyújt segítséget a CKR:

  • Ha eltűnt egy számunkra fontos személy - például gyermekünk vagy idős, magáról gondoskodni képtelen hozzátartozónk - körözést adhatunk ki a rendszerben, mely azokhoz az emberekhez is eljut (pl.: kórházak, szociális segítők, szórakozóhelyek személyzetei), akik megtalálhatják őt vagy információval rendelkezhetnek a hollétéről. 

  • Ha háziállatunk elkóborolt, vagy ellopták, szintén körözhetjük a CKR segítségével. A rendszerhez már jelenleg is sok olyan szakmai segítő – (állatmenhely, állatorvos, stb.) csatlakozott, akik segítséget nyújtanak kedvencünk felkutatásában.

  • Ha értékeinket ellopják, vagy elrabolják, a CKR-hez csatlakozó speciális segítő hálózaton keresztül kiadott körözések akár azonnal eljutnak az ország teljes területén azon partnereinkhez, akik információval rendelkezhetnek az eltulajdonított dolgokról, vagy más módon segíthetnek a felkutatásban. A CKR speciális segítő hálózata a rendszer beindításakor már számos tagot számlál.

  • Körözést adhatunk ki a rendszerben azokban az esetekben is, ha elvesztettünk valamilyen számunkra fontos dolgot (kulcscsomót, iratokat, rendszámtáblát, stb.), vagy éppen olyasmit találunk meg, amit más veszített el és segíteni szeretnénk abban, hogy visszakerüljön a tulajdonosához.       

  • Ha valaki egy cselekmény – zaklatás, csalás, állatkínzás, közlekedési baleset, vagy más jogsértés – ismeretlen elkövetőjét szeretné felkutatni, ezt is megteheti az oldal nyilvánosságának segítségével.

  • A közösség erejét felhasználva lehetőséget adunk arra is, hogy a tanulságos esetek megosztásával segítsünk egymásnak a baj megelőzésében, vagy ha az már megtörtént, akkor a kár enyhítésében.

  • Ha értékeinket ellopják, jó ha rendelkezünk  róluk a kereséshez szükséges információval. Ebben segít az "Érték / infó trezor", ahol a rendőrségi bejelentéshez és a civil körözés indításához szükséges egyedi azonosítókat (pl. mobiltelefon, laptop) és fényképeket (pl. ékszerek, festmények) biztonságos helyen, rendszerezve tárolhatjuk. A trezor nyitása után már csak a jelszót kell biztonságos helyen őriznie, mivel azt csak Ön tudhatja és az utólagos kiadására nincs lehetőség a rendszer teljes biztonsága érdekében. Ugyanitt elmentheti szerettei és háziállatai fényképét és adatait arra az esetre, ha kerestetni kellene őket.

  • Megtalálói jutalom felajánlásával növelheti annak esélyét, hogy értékei visszakerüljenek Önhöz.

  • Lehetősége van arra is, hogy a CKR-ben kiemelt körözést indítson, így az Ön keresése az oldalon az elsők közé kerül.

  • „Fürkész” szolgáltatásunkkal automatikus keresést állíthat be az elveszett, vagy ellopott háziállataira és értéktárgyaira az interneten. A Fürkész folyamatos keresést végez az Ön által beállított keresőszavakkal a megadott webes területeken, így sokkal nagyobb az esély a megtalálásra!  

  • Eltökélt szándékunk, hogy a Civil Körözési Rendszer használói számára az országban mindenhol teljes körű segítséget nyújtsunk. A „Van segítség!” alkalmazásunk megyénként, és témánként ajánlja Önnek partnereinket, akik szakmai segítséget nyújtanak. Itt megtalálhatja például vagyonvédelmi cégek, nyomozók, ügyvédek, állatorvosok, állatmenhelyek, áldozatsegítők és pszichiáterek elérhetőségét is.

  • Hálózatot alakítottunk ki olyan  felvásárlókkal, akiknél adataink szerint gyakran próbálhatnak meg lopott tárgyakat értékesíteni. Ebbe a körbe tartoznak például az ékszerészek, bizományi boltok, használt-autó kereskedők és a színesfém felvásárlók. Egyedülálló szolgáltatásunk, az „S.O.S. értesítés” funkció segítségével ők azonnal értesülnek egy-egy új körözésről, így nagyban növeljük a megtalálás esélyét. Ehhez a szolgáltatásunkhoz érdemes nyomravezetői jutalmat is társítani a körözés indításakor.

ÁSZF
Adatkezelési tájékoztató
Cookie tájékoztató
GYIK
Impresszum
Médiaajánlat
Civil Körözés No Secret - Poligráf Penta-NET Infactor